Mihelyt beköszönt az utolsó nyári hónap, a természet már számtalan jellel mutatja az ősz közeledtét. A vallásos zsidó tudja, harminc nap múlva itt az újesztendő és vele együtt az őszi nagyünnepek sora. Hajdan, a jeruzsálemi Szentély fennállása idején futárok indultak Izrael fővárosából szerte a világba, hogy a száműzetésben élő testvéreiknek jelentsék az ünnepek pontos időpontját, amely mindig az újhold Jeruzsálem fölötti megjelenésétől függött. Miután az izraeli küldöttek megérkeztek, mindenütt elkezdődött a nagy felkészülés a bűnbánó napokra: betakarították a termést, a talmudi főiskolákon - a nyári szemeszter végén disputahónapot tartottak, s lelkileg is előkészítették magukat az ünnepekre. Hónapunk neve babilóniai eredetű, i.e. 587 után, a babilóniai fogság idején vették át oseink. Az ősi zsidó hónapnevek közül csak ötöt őrzött meg számunkra a Szentírás szövege. Mivel Elul nevét késobb már nem értették a zsidók, különféle vallásos magyarázatokkal próbálták azt értelmezni. A legismertebb ilyen magyarázat szerint Elul neve mozaikszó, s az Énekek éneke egyik híres mondatának kezdőbetűiből
áll: áni ledodí vedodílí (én a kedvesemé vagyok, s a kedvesem enyém).
A mondatot a régiek persze misztikusan értették, s az örökkévalóhoz fűződő elszakíthatatlan kapcsolatokra vonatkoztattak.
Elul hónapjának egyetlen fontos vallási jelentosége napjainkban, hogy a zsinagógában minden reggel (szombat kivételével) felhangzik a sófár szava. Ez a kosszarvból készült kürt a pásztornépek egyik legősibb hangszere. Elkészítése rendkívül egyszerű: a szarvat megtisztítják, hegyét levágják, és máris fújható. A hagyomány szerint az elso sófár annak a kosnak a szarvából készült, amelyet Ábrahám ősapánk áldozott fel fia, Izsák helyett - Isten akaratara - a Mórija hegyén. Őseink (köztük Ábrahám, az első héber) foként pásztorok voltak. A vége láthatatlan mezokön és a sivatagban ezzel a hangszerrel gyűjtötték össze nyájaikat, hívták egybe rokonaikat. A sófárral mindössze három hangot szokás megszólaltatni, mind egyiknek saját neve és fontos, önálló jelentése van. A sófár hangjai szinte végigkísérték a zsidó nép egész történetét. Ez a hangszer szólalt meg akkor, amikor kivonultunk Egyiptomból, a "szolgaság házából", ez kísérte a Szináj hegyénél az örökkévaló által adott Tízparancsolat szavait. A sófár hangjára omlottak össze Jerikó falai, mielott Izrael fiai elfoglalták volna, és hitünk szerint ez a hang jelzi majd a megváltás kezdetét. Ma már csak a zsinagógában, újesztendo és - mint említettük az azt megelozo hónap reggelein fújjuk meg a sófárt, hangjai a megtérésre szólítanak fel minket. A megtérés (héberül tsuvá) Elul hónapjának központi gondolata. Az ősi kürt mindmáig figyelmeztet: lelkileg készüljünk fel a "félelmetes napokra", amikor az örökkévaló elé járulunk.

A sófár három hangja a következő: TKIÁ (jelentése: fúvás) - egyetlen éles, egyenes kürtszó a sófár első hangja. Hajdan ez szólalt meg mindig, valahányszor egybe kellett hívni a népet. A pusztai vándorlás idején őseink ennek hangjára táboroztak le, vagy indultak tovább. Később ez jelezte az ünnepek (köztük a szombat) kezdetét és végét. Jeruzsálemben nemrég egy olyan feliratos kore bukkantak, amelyre ez volt írva: itt szólaltassa meg a kohén (a pap) a sófárt, hirdetve az ünnep beköszöntését és távozását. Manapság így jelzi az engesztelés napján a böjt végét egyetlen, hosszú sófárhang. SVARIM (jelentése: törések) - három elcsukló, sóhajtáshoz hasonló kürtszó. Célja az emlékezés és az emlékeztetés. Hajdan akkor szólalt meg ez a hang, ha valaki meghalt, figyelmeztetve a rokonokat és a jó ismerosöket: jöjjenek segíteni a gyászoló házba. A Talmudban olvasunk például egy történetet arról, hogy az egyik rabbi éppen Jemenben jár, s egy kovácsmuhelyben tartózkodik akkor, amikor megszólal a sófár svarim hangja. A kovács azonban tovább folytatja munkáját. A rabbi szóvá teszi: miért nem megy segíteni a gyászolóknak? A kovács ekkor azt válaszolja: nálunk muködik egy olyan szent egylet (chevra kadisa), amely a temetéssel és a gyászolók vigasztalásával foglalkozik. Ez egyébként az elso történeti említése ennek a ma már mindenütt muködo hitközségi intézménynek. TRUÁ (jelentése: riadó) - apró, szaggatott hangok sorozata. Az ókori Izraelben ez a kürtszó biztatta a népet háború idején, vagy ha valamilyen megpróbáltatás érte oket. S bizony, szinte minden nemzedék életében akadt olyan megpróbáltatás, amikor erre a sófárhangra nagy szükség volt. Az Örökkévaló mindig megsegített bennünket a bajból, de nekünk is meg kell hallanunk, meg kell értenünk a sófár biztató hangját. Nem véletlen, hogy éppen errol a harmadik sófárhangról szól az az imádság, amelyet a zsinagógai újévkor, közvetlenül a sófárfúvás után énekelünk: ÁSRÉ HAIS, JODÉ TRUÁ, HÁSÉM BÖOR PÁNECHÁ JÖHÁLÉCHUN - "Boldog a nép, amely ismeri a sófár biztató hangját: Örökkévaló, a Te fényedben járnak ok." A megtérésre szólító sófárhang, a lelki felkészülés mellett az őszi nagyünnepek előtt egy sokkal prózaibb, ám rendkívül kedves szokás is emlékeztet minket a nyári időszak végére, ünnepek előtt színes, ízléses üdvözlő lapokat küldünk barátainknak, rokonainknak. A zsidó jelképekkel díszített képeslapok a zsinagógai újév elott jókívánságokat tartalmaznak héberül és magyarul: SÁNÁ TOVÁ UMVORECHET - áldásos, jó esztendőt! Hagyományos zsidó körben az újévi üdvözlő lapok szövege kissé eltér a fentiektol. Arra gondolunk ugyanis, hogy ilyenkor az Örökké való előtt megnyílik a "nagy könyv", amelybe mindannyiunk tettei be vannak jegyezve. Ilyenkor dönt - hitünk szerint - a Mindenható sorsunkról: ki életre, ki halálra, ki bánatra, ki boldogságra ítéltetik. Ezért mi az újévi jókívánságot így mondjuk: LESÁNÁ TOVÁ TIKÁTÉVU VETÉCHÁ TÉMU - "jó esztendőre legyetek beírva és lepecsételve" - természetesen az Örökkévaló által. Ezt kívánjuk a Magyar Zsidó Honlap minden kedves olvasójának a megtérés Elul hónapjában.

Raj Tamás főrabbi