A megszállt Európa reakciója a zsidók kötelező Dávid csillag viselésére

Szarota, Tomasz: Reakcja okupowanej Europy na oznakowanie żydów gwiazd± Dawida. = Kwartalnik Historyczny Rocznik, CVIII. 2001. 1.no. 25-36. p.

A szerző – aki a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa – tanulmányát két szerző (L. Poliakov és F. Fyszka) emlékének szenteli.

            A zsidók stigmatizációjáról szóló téma feldolgozása a II. világháború és a holocaust vonatkozásában nem kimerített teljesen. Szükségesnek látszik összehasonlító kutatásokat folytatni az emberek viselkedésének, reakciójának tanulmányozása céljából a megszállt területeken. Az első város lengyel területen, ahol kötelezték a zsidókat a megbélyegző sárga csillag viselésére Włoclawek (Leslau) volt, ahol 1939. október 24-én H. Cramer Oberführer elrendelte a kötelező sárga csillag-viselést korra és nemre való megkülönböztetés nélkül. Egyes megszállt területeken (Csehország, Hollandia) a csillag mellett feliratot is kötelező volt viselni: „Jude”, illetve „Jood”. A megkülönböztető jel a következő célokat szolgálta:

            – a zsidók észrevétele első pillantásra;

            – a zsidók mint törvényen kívüli emberek kiemelése a társadalomból,

– a zsidók megalázása;

            – propagandahatás gyakorlása a nem-zsidó népességre;

            – a zsidók megfosztása emberi értékeiktől, megbélyegzésük.

            A fenti célok és jelenségek nagyon sok esetben (Hollandia, Belgium, Franciaország területén) egyenlőek voltak a halálos ítélettel.

A megbélyegzett zsidók reakciója

L. Landau „A háború és megszállás éveinek krónikája” c. művében kiemeli, hogy az első időkben a keresztény lengyel lakosság együttérzést tanúsított a zsidók iránt és nem jelentkezett feltétlenül az antiszemitizmus jelensége. Egy másik forrás szerint (1939. december 8.) az emberek sajnálattal viseltetnek a sárga csillag viselői iránt. Egy 1940. január 10-i keltezésű feljegyzés szerint azok a zsidók, akik külsőre nem rendelkeznek semita vonásokkal, nem hordják a csillagot. Egy másik forrás megemlíti, hogy Párizsban a zsidók felvonultak családjukkal, gyermekeikkel a Köztársaság tértől az Operáig, tiltakozva a stigmatizáció ellen. Egy francia nyelvű feljegyzés arról tájékoztat, hogy az iskolában a sárga csillagot viselő diák, amikor belépett a tanterembe, szégyenérzés töltötte el diáktársai előtt. Hasonló érzésekről számolnak be más dokumentumok is, így például a párizsi metróban, a varsói utcán és másutt is.

Antiszemiták, kollaboránsok, utcai jelenségek

Téves lenne azt állítani, hogy az összes háború előtti antiszemita örült a megbélyegzésnek, sokan inkább együttérzést tanúsítottak. Természetesen szép számmal voltak kifejezetten antiszemita, zsidóellenes megnyilvánulások is. Egy 1940. februári feljegyzés szerint minden népben vannak szélsőséges elemek, akik felhasználják a lehetőséget a zsidók elleni fellépésre akár fényes nappal, még a legnagyobb bulvárokon is. Hasonló jelenségekről számol be egy francia nyelvű újság is.

Megbélyegzettek, együttérzők, szolidárisak

Egy 1939-ben kelt feljegyzés szerint Łódz-ban a lengyel szocialisták egy csoportja a szolidaritás jeléül úgy döntött, hogy szintén viseli a sárga csillagot. Hasonló szolidáris jelenségek, az együttérzés jelei tapasztalhatóak a cseheknél is, továbbá a franciáknál és hollandoknál. Egy francia nyelvű belga idézet bizonyítja, hogy például a villamoson sokan együtt éreztek a csillagot viselőkkel. Egy varsói iskolás lány mélyen megrendülten számol be arról, hogy társnői igaz barátként viselkedtek vele utcán és iskolában egyaránt. Egy párizsi újság 1942-ben beszámol arról, hogy soha nem engedik meg maguknak az emberek, hogy zsidó embertársaikat vallásuk miatt megkülönböztessék.

            Az emberi együttérzésnek számtalan jelét tapasztalhatjuk (és tapasztalhatták a megbélyegzettek) a megszállt Európában. A felsorolt jelenségek bizonyítják, hogy a társadalom jelentős része nem értett egyet a megszállókkal, az antiszemitákkal és kollaboránsaikkal, azaz a náci barbárság megnyilvánulásaival és azok elkövetőivel.

Wernke Géza

www.hhrf.org