A Ruandai népirtás egymillió ruandai szervezett legyilkolása volt 1994-ben. A leggyakrabban etnikai konfliktus kitörésének tekintik, melyben a többségben levő hutu milíciák a hutu többségű kormánnyal karöltve etnikai tisztogatást próbáltak végrehajtani a kisebbségben levő tuszik és a mérsékelt, a népírtással egyet nem értő hutukkal szemben. Mások a politikai elit mozgósító erejére és a milíciák fegyverrel való ellátására helyezik a hangsúlyt. A népirtás méretére vonatkozó figyelmeztető jelek és a közben szerzett információk ellenére az Egyesült Nemzetek Szervezete – a többi első világbeli országgal egyetemben – megtagadta a beavatkozást. A beavatkozás hiánya miatti elkeseredett tiltakozás az ENSZ vezérelv kidolgozói ellen irányult, többek között Jacques-Roger Booh-Booh ellen, valamint olyan országok ellen, mint Franciaország és az Egyesült Államok.

A népirtás akkor ért véget, amikor a tuszi Ruandai Hazafias Hadsereg (Rwandese Patriotic Army) betört a szomszédos Ugandából, és tuszik vezette kormány vette át a hatalmat. A népirtás következményeként hutuk százezrei menekültek el Kelet-Zairébe (most Kongói Demokratikus Köztársaság). Az erőszak és annak emléke még most is érezhető az országon és a régión. Mind az Első, mind a Második Kongói Háború gyökerei a népirtásban keresendők, továbbá a hivatkozási pontja a Burundiai Szabadságharcnak is.

Népirtás

Mintha a gyilkosságok előjelek lettek volna, a katonaság és a milícia elkezdett razziázni és gyilkolni a tuszik, valamint a politikailag mérsékelt, az etnikai hovatartozással nem foglalkozó Hutuk között. Nagy számú ellenzéki politikust is meggyilkoltak. Sok nemzet kimenekítette az állampolgárait Kigaliból és bezárta nagykövetségét, ahogy az erőszak fokozódott. A nemzeti rádió otthonmaradásra szólította fel a lakosságot, és a kormány által finanszírozott RTLM rádió maró támadásokat intézett a Tuszik és a mérsékelt Hutuk ellen. Úttorlaszok százait állította fel a milícia Kigaliban és vidéken. Dallaire tábornok és az UNAMIR - akik a tuszikat kísérték és védték Kigaliban - képtlenek voltak bármit is tenni, ahogy az erőszak kiterjedt, és ráadásul őket is elkezdték támadni az RTLM-en keresztül.

A gyilkolás gyorsan kiterjedt Kigaliból az egész országra. Április 6 és július eleje között a megjósolhatatlanul gyors népirtásban hivatalosan 937.000 Tuszi és mérsékelt Hutu halt meg a milíciák szervezett bandáinak kezei között, melyek Interahamweként váltak ismertté. Az egyik ilyen mészárlás Nyarubuyeben történt. Még az egyszerű civileket is felszólította a tisztviselők és a kormány által finanszírozott rádió, hogy öljék meg a szomszédaikat. Akik nem voltak erre képesek, azokat a legtöbb esetben szintén megölték. "Vagy részt vettél a mészárlásban, vagy téged mészároltak le" - emlékszik vissza egy Hutu, akit részvételre kényszerítettek. Az elnök pártja, - az MRND - maga is belekeveredett a népirtás szervezésének több mozzanatába is.

A legtöbb áldozatot a saját falujában vagy városában ölték meg, gyakran maguk a szomszédok vagy a helybeliek. Az Interahamwe a legtöbbször úgy ölte meg áldozatait, hogy lekaszabolta őket a machétéikkel, bár néhány katonai egység lelőtte őket. Néhány faluban az áldozatokat bekényszerítették a templomokba vagy iskolákba, ahol Hutu szélsőséges bandák kaszabolták le őket. 1994 júniusában 3000 Tuszi keresett menedéket Kivumu katolikus templomában. A helyi Interahamwe a helyi rendőrségtől kapott bulldózerekkel rombolta le a templom épületet. A menekülni próbáló embereket machétékkel gyilkolták le.